Szoros csatában született döntetlen a Tatai AC ellen

NB I/B FÉRFI FELNŐTT MÉRKŐZÉS

2018.04.28. szombat, 18:00
Százhalombattai KE – Tatai AC 22-22 (10-10)
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
100 néző

 

SZKE: Pásztor I., Róth Á., Kurán G. (kapusok), Tarjányi D., Rádler Cs., Gyurcsovics E., Keresztes L., Hanák A., Bálint P., Soproni I. 4, dr. Soproni Balázs 5, Kónya B., Kővári B., Mogyorósi T. 5, Gyurcsovics Á. 3, Félegyházi Zs. 5
Edző: Molnár József

A kilencedik helyen álló SZKE, a tizedik Tatai AC csapatát fogadta az NB I/B férfi felnőtt nyugati csoportjának 24. fordulójában. Nem számított könnyű ellenfélnek a tatai gárda, még akkor sem, ha a Batta idegenben 21-28-as győzelmet aratott ellenük, tavaly decemberben.

A mérkőzés első öt perce gól nélkül telt. Vendégtalálat szakította meg a csendet, majd Soproni István egyenlített (1-1). Három tatai gól után, három battai érkezett (4-4). Gólváltás következett, a huszonegyedik percre fordítani tudott az SZKE. Négy egymást követő támadás dr. Soproni Balázs találattal végződött (8-7). Az első játékrész lefújásáig felváltva érkeztek a gólok, így alakult ki a 10-10-es eredmény.

A második félidő tatai góllal indult. Hat perc elteltével 12-12 volt az állás. Ekkor három vendégtalálat érkezett, így az SZKE ismét futhatott az eredmény után (12-15). Lassan próbált felzárkózni a Batta, de a nagyon szívós ellenfél nem könnyítette meg a helyzetet. Az ötvenkettedik percben, nyolc perccel a mérkőzés vége előtt, öt gólos hátrányban volt az SZKE (16-21). Már-már kilátástalannak tűnt a pontszerzés, de a csapat ekkor kapcsolta be a rakétákat. Hat perc maradt hátra (18-22), mikor egymást követő négy battai találat által egalizálódott az eredmény (22-22). A vendégek hamar elkönyvelték a sikert. Ennek, illetve Molnár József taktikus időkérésének köszönhetően a Batta összekapta magát, Mogyorósi Tamás pedig döntetlenre mentette a mérkőzést. Egy időntúli szabaddobás még battai győzelmet hozhatott volna, ám dr. Soproni Balázs lövése elakadt a tatai sorfalban.

Feszült hangulatú, szoros meccsen van túl az SZKE. Az utolsó tíz percben mutatott játékkal hazai győzelem is születhetett volna, ám utólag, a megszerzett egy pont is szép teljesítmény. Dicséret a kapusoknak, illetve dr. Soproni Balázsnak, Mogyorósi Tamásnak és Félegyházi Zsoltnak, akik a 22 gólból 15-öt vállaltak.

Május 5-én, az ötödik helyen álló Veszprémi KKFT otthonába látogat a Batta, majd május 12-én, az utolsó forduló, hazai pályán kerül megrendezésre a második Vecsés ellen. Egyik találkozó sem ígérkezik könnyűnek, de a szurkolók támogatásával bármi összejöhet.

Hajrá Batta!

 

Következő mérkőzések:

2018. május 5. szombat, 18:00
Veszprémi KKFT – Százhalombattai KE

2018. május 12. szombat, 18:00
Százhalombattai KE – VECSÉS SE ÉL-TEAM